
Új év, új lendület, új kezdet, új állás! 😊
Nagyon sok eseményt megtapasztaltunk ebben az évben, 2020-ban.
Sokak számára ez azt jelentette, hogy a régi, bevált szokásokat nem tudják követni és alkalmazkodniuk kellett az új helyzetekhez, amelyeket korábban még soha nem tapasztaltak. Ezekben az új helyzetekben viszont nem mindenki találja a helyét.
Sajnos jónéhányan az állásukat is elvesztették, mert a megváltozott környezetben sok szervezetnél átszervezést hajtottak végre, illetve mert átalakult a keresleti és kínálati viszonyok a gazdaság minden területén.
Úgy gondolod, hogy számodra is elérkezett az idő, hogy új állást keress?
Hogyan is kellene elkezdeni?
Az álláskeresés – akár meglévő munkád mellett, akár főállású aktív munkakeresőként végzed – akkor lesz sikeres és akkor találod meg a vágyaidnak megfelelő munkát 2021-ben ha tudatosan felépített projektként tekintesz a feladatra.
Az önéletrajz megírása csak az egyik lépés a 10 szükséges elemből. Mielőtt ezt megírod szükséged van – többek közt – egy jó alapos önismeretre, strukturált célmeghatározásra, hogy aztán a folyamat vége felé egy sikeres – akár több lépcsős – állásinterjún vegyél részt. De itt még mindig nincs teljesen vége a projektnek, melynek végső állomása az ünneplés.

Tudok Neked segíteni ha szeretnéd tudatosan és biztos alapokkal megtervezni az álláskeresésedet és az új karriered felé vezető utat. Akár magyarul, akár angol nyelven van szükséged a pályaorientációs, karrier coachingra, mely természetesen tartalmaz szimulációs állásinterjút is. Ha úgy gondolod, hogy az angol tudásodon is van mit csiszolni, erre is hangsúlyt fektetünk a folyamat során.