Mindenki szeretne olyan munkát végezni, ami egyben élvezetet is jelent számára és mindenki szeretne legalább annyi pénzt keresni, hogy gond nélkül meg tudja engedni magának azokat a dolgokat, amelyek a mindennapjaihoz szükségesek és amire még vágyik.
Induljunk ki abból az ideális esetből, hogy már fel vagyunk vértezve valamilyen szakértelemmel, rendelkezünk egy biztos állással vagy van egy stabilan működő vállalkozásunk. A fizetésünk pedig növekszik évről évre és egyre több extra kiadást is megengedhetünk magunknak. Általában ahogy nő az emberek bevétele, úgy nőnek a kiadásaik is, mivel egyre nagyobbak az igények.
A kérdés az, hogy ezeket a bevételeket – amelyeket már nem a mindennapi megélhetésünkre és néhány szabadidős tevékenységre költünk – hogy tudjunk a javunkra fordítani. Nagyon sok passzív jövedelemforrásról lehet olvasni, hallani az ingatlanbefektetésektől kezdve, a blogíráson és e-könyvek kiadásán keresztül egészen a nyugdíjbiztosításig, vagy akár a bitcoinig. . Jó ha tájékozottak vagyunk ezek terén. Valamint tartsuk mindig szem előtt azt is, hogy ebben a fázisban nem feltétlen kell a kiadásainkat annyira megemelni, mint amennyivel a bevételünk nő
Ezért miközben elkezdünk tudatosan passzív befektetési lehetőségeket keresni és találni, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az erőforrás mi magunk vagyunk. Fontos, hogy ápoljuk a személyes kapcsolatainkat, rendben tartsuk az egészségünket, valamint emberileg és szakmailag is fejlődjünk.
Tegyük fel magunknak a következő kérdéseket:
- Az elmúlt egy évben hogyan és mennyi időt, energiát és pénzt fektettünk saját magunkba?
- Milyen jellegű képzéseken, előadásokon, tanfolyamokon vennénk részt szívesen, amelyek befolyásolják jövőnk alakulását?… folyt köv.
