#1 – Felkészülés 1.0

#üresfészek  

Hurrá, újra szárnyalok!

A blogcikk sorozatomban apró tippeket találsz az #üresfészek szindróma fájdalmának enyhítésére, leküzdésére, a továbblépésre és az önismeret utáni önmegvalósításra.

A szülők és a gyermekek számára is nehéz a fészek elhagyás időszaka.

Ha a gyermekeid még nem repültek ki, de már elkezdték próbálgatni a szárnyaikat, előrelátóan, proaktívan cselekedhetsz. Felkészülhetsz arra az elkerülhetetlen helyzetre, krízisre, hogy egyszer csak elhagyják a családi fészket.

A szülők az életüket a gyermeknevelésnek szentelik. Sok időt, energiát és pénzt áldoznak erre, mindeközben érzelmileg is támogatják gyermekeiket. Miközben ezt tesszük, kialakítunk egy egymástól kölcsönösen függő kapcsolatot velük. Manapság a gyermekek sokkal később hagyják el a családi fészket, mint ahogyan azt a korábbi generációk tették.

Amikor bekövetkezik a kirepülés időszaka, a szülők egyrészt boldogok és biztatják a fiatal felnőtt csemetéiket, hogy bátran repüljenek, másrészt pedig szomorúak, aggódnak a gyermekek miatt, maguknak pedig próbálnak egy új életet tervezni.

Mivel ez nem egy váratlan, hanem normatív krízis, ezért erre fel tudsz készülni még mielőtt bekövetkezne.

Beszélgess sokat a gyermekeddel arról, hogy milyen lesz az életed az ő mindennapi jelenléte nélkül és milyen lesz az ő élete a te mindennapi jelenléted nélkül. Hogyan fogjátok tartani a kapcsolatot, milyen gyakran találkoztok majd, milyen programokat fogtok kitalálni, stb… Így mindketten felkészülhettek gondolatban a jövőre, közösen tervezgethetitek és színesíthetitek.

Találj ki olyan szertartásszerű dolgokat, amivel emlékezetessé teheted a nagy napot, amikor a gyermeked elköltözik otthonról.

Itt találsz néhány tippet:

  • főzzetek egy családi ebédet vagy vacsorát a kedvenc életével,
  • a szűk családdal és legjobb barátaival menjetek el egy különleges étterembe,
  • sajátkezűleg készíts egy személyreszabott ajándékot neki,
  • írj egy verset, amibe belefoglalod az életetek jelentősebb mérföldköveit,
  • titokban beletehetsz egy „útravaló”, általad írott levelet a bőröndjébe, amit majd a kicsomagoláskor fog megtalálni,
  • keretezz be egy családi fotót, vagy fotó montázst,
  • készíts videoklipet azokból a videokból, fotókból, amelyeket születésétől kezdve rögzítettél, stb…

Ha még előttetek van az elköltözés nagy napja, akkor tervezd el a naptáradban, határidőnaplódban, hogy mikor fogod a fenti meglepetéseket leszervezni, elkészíteni és így biztos, hogy nem fogsz kicsúszni az időből.

Ha még több tippet szeretnél ezekkel kapcsolatban hallani, illetve szeretnéd ezeket részletesebben kidolgozni, segítséget szeretnél kérni ehhez az első lépéshez és az ezt követő lépésekhez is, keress emailen és megbeszéljük a mentoring és coaching folyamat részleteit.

coach.hheni@gmail.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: